Nora Smith : NÓRA2 című könyve

Szavak, Kapcsolatok, Tények, Remények, Budapest   

1. fejezet

május vége, Mallorca

Tisztára olyan az életem, mint a Szex és NewYork című filmsorozatban Carrie Bradshaw-é, (szerepe szerint újságíró és író) csak én fordítva írok. Vagyis nekem nem a cikkeimből készült gyűjteményből íródott az első könyvem, hanem rögtön egy könyvvel kezdtem, és csak utána kezdtem el írni az élet szösszeneteiről.  Amikor ezt a sorozatot évekkel ezelőtt elkezdték játszani nálunk, láttam néhány részt, és nagyon tetszett, talán túlságosan is, ezért gyorsan lekattantam róla, mielőtt rákattantam volna. Nem szeretem a sorozatokat, mert, ha megfog, akkor utána ahhoz alakítom a napi dolgaimat, és ez baromság. Így én kimaradtam ennek a sorozatnak a lázából.  Amikor májusban befejeztem a Nóra első részét. Volt még néhány napom Mallorcán a hazautazásig, pihenni, és kikapcsolódni akartam, és valahogy eszembe jutott a Szex és NY. Rávetettem magam a netre, és letöltöttem a mozifilm első részét. Kész is lettem tőle, mint a lecke. 

Samantha nyers és piszkosul realista stílusa, és maga a figura annyira közel áll az én gondolkodásomhoz és érzelem világomhoz, hogy néha úgy éreztem, mintha az én szavaimat mondaná. Carrie élete viszont sok ponton találkozik az enyémmel, talán túl sok ponton is. Ha a két nő karakterét összegyúrnánk, abból lennék én! A film olyan hatással volt rám, hogy azonnal letöltöttem a második részét is, bár ez annyira nem tetszett, ezért „kénytelen” voltam megszerezni a sorozat hatodik évadának minden részét, és egyszer csak azt vettem észre, hogy visszafelé haladva már az első évad utolsó részét is megnéztem. Néhány nap alatt mind a hat évadon túl voltam.  Ezalatt a néhány nap alatt ezerszer megfogalmazódott bennem az a mondat, hogy mekkora mázli, hogy én ezt a filmet csak most néztem meg, mert befolyásolt volna a könyvem rásában.

Sokszor olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha innen koppintottam volna szavakat, mondatokat és sztorikat, holott erről szó sincs.  A sok kis Ő, és mellette Big, a nagy Ő! Úr isten! Ezt fogom csinálni Kornéllal? Neee! Semmiképp! 

Amikor Carrie a könyvének turnéján Samanthával, San Francisco-ban jár, ahol éppen Big él, (ha valaki nem látta volna a sorozatot, Big, Carrie nagy szerelme) érdekes jelenet történik. Carrie és Big jó ideje nem látták már egymást, és a lány csak a könyvbemutatója után akarja felhívni Biget, hogy a városban van. A délutáni bemutatón Carrie felolvas a könyvéből egy részt Bigről, bár a közönséget ez egy cseppet sem érdekli, hiszen az utána következő könyvbemutatóra érkezett szinte mindenki.

Szegény lány! Fájdalmas ilyen közönség előtt szerepelni, és majd nekem is lesz biztosan ilyen élményem is, a saját könyvbemutatóimon. Szóval Carrie amikor befejezte a felolvasást, kedvesen megkérdezte a közönséget, hogy lenne-e kérdésük? A kérdés pedig egy dagadt pacáktól annyi volt, hogy mikor következik már az utána lévő kis majom kutyáról szóló bemutató? Így még cikibb lett a helyzet. Aztán egy sötét öltöny bal keze nyúlt a magasba, jelezvén, hogy neki lenne kérdése. És amikor a nézők széthúzódtak, hogy Carrie láthassa, ki a kérdező, előtűnik Big, és megkérdezte, hogy a könyvben szereplő Mr Big valós személy-e? Kész voltam ettől a jelenettől. A történet folytatása pedig önmagáért beszél.  Carrie visszarohan a szállodába, kirugdossa Samanthát a kádból, mondván Big itt van, és neki most azonnal kefélnie kell, így ő húzzon el egy másik szobába, amit Carrie vett ki a számára. A következő képkocka az, amikor Big megérkezik a szobába, és a lány alig tudja türtőztetni magát, hogy ne támadja le a pasit. Big húzza is a dolgokat, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és vacsorázni hívja a lányt, mondván ápolnia kell az étteremmel a jó kapcsolatokat, és majd utána folytatják. 

A következő jelenet és beszélgetés az étteremben játszódik,

Big: Elmentem egy könyvesbolt előtt, és ott voltál a kirakatban. Jó a borító. Bementem, megvettem, hazavittem, kiültem a tornácra, szivarra gyújtottam, és elejétől a végéig elolvastam. 

Carrie: És hogy tetszett? 

Big: Nem is sejtettem, hogy így megbántottalak!  Bevallom húzós volt nyomtatásban látni! 

Carrie: De hisz elolvastad a cikkeimet. 

Big: De nem egy ültömben, egy lélegzetre, egyiket a másik után. Bumm, bumm, bumm! Most jöttem rá, hogy mennyit bántottalak. 

Carrie: Ugyan menj már, ez csak egy könyv, fikció, sokat túloztam. 

Big: Nem Carrie, a java része tényleg megtörtént, szóról szóra. 

Carrie: Ez csak egy iromány, kit érdekel a múlt?  Felejtsük el az egészet! Beszéljünk valami másról. Hogy megy a borüzlet? 

Big: Jól. És az a fejezet a lakáskulcsomról? Komolyan ekkora seggfej voltam?  Itt már zokogtam! Hogy lehet, hogy egy amcsi film szinte szóról szóra eljátssza mindazokat, amiket én Kornéllal átéltem? Feltépte bennem ez a mondat azt az emléket, amikor az üres lakásra értem haza, és Kornél kulcsa a postaládában „várt”. 

Később a szállodai szobában folytatódik Big felolvasása a könyvből, miközben Carrie fejében a következő gondolatok futnak át,

Carrie: A forró éjszakáról szőtt terveim egyszeriben füstbe mentek. 

Big: Na, és a harmadik fejezet? 

Carrie próbálja Biget jobb belátásra bírni, hogy kattanjon már le a könyvről, és végre vele és a testével is foglalkozzon, de semmi eredménye, mert Bignek iszonyúan fáj, hogy ennyit bántotta a lányt, és ezt újra nem szeretné megtenni vele.

 Big: Nem szeretnélek megint megbántani. 

Carrie: Nem fogsz! Ez csak szeeex! 

Big:A könyv szerint ez nem csak szex. 

Carrie: Kérlek csókolj meg, vagy legalább feküdj rám egy kicsit! 

Big: A könyvből kiderül, ha rólam van szó, nem tudsz józanul ítélkezni, nézd meg a harmadik fejezetben…. 

Carrie: Ez csak egy könyv, és még csak nem is bestseller!

 Big: Csak nem akarok megint olyat tenni most, amit később megbánok. 

Carrie: Jól vagyoook, tök jóóól! 

A következő jelenet az, amikor Carrie másnap reggel a portaszolgálat telefonos ébresztőjére riad az ágyban, ruhában. Mellette Big, szintén ruhában alszik, fejére borulva a könyve. Miután beszélt a portással, és némileg magához tért, felül az ágy szélére, és iszonyúan csalódottan azt gondolja magában, Carrie: A könyvemnek „hála”, soha többé lesz köztem és Big között semmi.  Úr isten! Hányszor fogalmaztam meg magamban ezt én is, néha szinte bántam, hogy megírtam a könyvet, mert úgy éreztem, hogy ez választott el minket egymástól. 

Éppen felállni készül Carrie az ágyról, amikor Big megfogja a csuklóját, és azt mondja neki,

Big: Hé, te meg hová mész? 

Carrie: Még két felolvasásom van, mielőtt visszamegyek New York-ba

Big: Ne siess úgy, gyere ide! 

Carrie: Mooost? És amiket az éjjel mondtál, mi lesz a fogadalmaiddal? 

Big: Szarok rá! Kell az anyag a folytatáshoz!  Kész! Padló, helló, ennyi! Ne mááár! Ezt is eljátszottuk mi is, de hányszor! És csak hangosan röhögtem.  „…. Mint a szeplő az arcomon, amit egyszer imádni valónak nevezett…” Carrie idéz a könyvéből az aznapi utolsó felolvasáson. Majd a dedikálás végén Samantha jelenik meg, és bár nem teljes Carrie boldogsága, de tudja, hogy az érzései Big iránt sosem fognak megszűnni, és mindig is Ő marad a nagy Ő.

Amikor az autóba szállnak, mely a reptérre viszi őket, ez elmúlt órák összegzéseként Carrie a következőt mondja: – Bizony van úgy, hogy nem az utazás a lényeg, hanem a végállomás.  (Forrás: Szex és NewYork c. film) Megfilmesítették a mi történetünk egy szeletét. Hogy vághat össze ez a két sztori ennyire nagyon? Ezer filmet láttam már, és még több szerelmes filmet, de egyikben sem láttam magunkat, csak ebben a sorozatban.  Most viszont, hogy „kivégeztem” a sorozat mind a hat évadát, világos lett a számomra, hogy a sejtésem beigazolódott. Most én kerültem abba a helyzetbe, hogy egyoldalú a szeretetem, de tényleg ennyire mély érzéseim vannak Kornél felé? Majd idővel kiderül… 

Go Home 2011. június 01. 

Hat hónapja voltam már Mallorcán, elkészült a Nóra 1, és besokalltam a szigettől meg a magánytól is. Ideje hazamenni két hétre, feltöltődni minden téren és formában, aztán úgyis kezdődik a nyári szezon, és vagy nekiállok a fotós ötletemnek, vagy keresek magamnak valami vendéglátós melót. Kora délután indult a gépem Pálmából Madridba, és onnan irány Budapest. Sokkal olcsóbb kettőt repülnöm, mintha Bécsig mennék az AirBerlinnel, és még onnan hazavezetni. Amikor Madridban álltam sorba a becsekkolásnál, anyukám hívott, hogy elújságolja, a tesóm pesti lakása üressé vált, így amíg itthon vagyok, és Pesten akarok lenni, a kérdés megoldódott! Milyen fura, hogy épp így alakult, nem?  Este tizenegy körül landoltam Ferihegyen, újra itthon vagyok! Mit tagadjam, iszonyúan jó érzés volt hazaérni.  Már akkor tudtam, hogy ilyet többet nem csinálok, hat hónap nekem pokolian sok egyedül, és távol, gyakrabban fogok ezentúl hazajárni. Kivonszoltam a csomagjaimat, és alig vártam az anyai ölelést, hogy bekapcsolhassam a magyar telefonomat, és körbehívhassak mindenkit.  Hallani akartam a hangokat, mert a netből elegem volt már! Jó fáradt voltam ennyi repülés után, de Veszprémig még simán hazavezetek, legalább még inkább érzem, hogy itthon vagyok. Hat hónapig távol lenni az otthontól, és a saját országomtól, közegemtől az nem kevés. Sok minden változik, és közben meg mégsem.  Keresed az új dolgokat, de csak néhányat látsz, azok pedig nem éreztetik velem az idő múlását. Olyanná vált ez a hat hónap bennem, mintha egy hét lett volna. Akkor jöttem rá, hogy a hazaérkezés nem nekem nagyobb katarzis, hanem azok számára, akikhez hazajöttem. 

Éjjel értünk haza, és én már semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy Apollót szoríthassam végre magamhoz.  Mackó nélkül fél évig, szintén kikészített! Mivel közel tíz éves már, és a boxerek nem éppen hosszú életű ebek, benne van a pakliban, hogy már túl sok ideig nem lesz velünk. Azonnal körbevettem magam a két kutyával, mert ugye van egy szetterünk is, és a két cicámmal, akiket a szüleim halálra kényeztetnek, így apukám már csak az állatokon keresztül tudott örülni nekem.  Welcome drink és elájultam. 

Miután szétaludtam magam, felfogtam, hogy itthon vagyok, és mindenki magyarul beszél hozzám, a Tv-ben adás is megy, és ott is magyarul beszélnek, kezdtem egészen jól lenni.  

Június 04.  

Korán reggel indultam Pestre a tesóm lakását lecsekkolni, mert ahogy már említettem a bérlők minden előzetes bejelentés nélkül, ismeretlen helyre távoztak, az az üres lett a lakás. Arról nem is beszélve, hogy a pánikszerű öltözésük minden nyoma, kosza, szemete és mocska hátramaradt. Jöttem romot eltakarítani, kicsit beköltözni, majd este randevúm volt Kornéllal. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy lemegyünk Siófokra, Dandy szülinapjára, a Flörtbe. Túl sok kedvem nem volt az egész napos rohangálás, vezetés, és takarítás után még Pestről Siófokra vezetni, az biztos. Késő este találkoztam Kornéllal, és tudtam, hogy mire számíthatok vele kapcsolatban, hiszen esküvőn volt, tehát volt öntés a garatra tisztességgel. Szeretem, ha iszik, tehát tudtam előre, hogy kellemes estének nézünk elébe, bárhol és bárhogy is végződjön. Ez lesz az első találkozásunk a csikorgó gumis, nagyon sírós mallorcai filmforgatásos közös veszekedős út után Megálltam az autóval a házuk előtt, kiszálltam a kocsiból, és a látványtól fülig ért a szám. Olyan pasi állt előttem, akitől elakadt a szavam. Rég láttam Kornélt ilyen elegánsan csinosnak, ám mégis volt benne annyi slendriánság, hogy még vonzóbbá tette őt.  Majd lassan hozzám lépett, átölelt, végigsimította az idomaimat, megpuszilgatott, megcsókolt, és megállapította, – Már megint fogytál, holott elég vékony voltál eddig is. Na, hova megyünk?  – Nincs már kedvem Siófokig vezetni, hajnalban meg vissza, mi lenne, ha Pesten maradnánk?  – Na, szép!  Némi tanakodás után rábeszéltem őt egy I Love Deep – Margit sziget, Cha cha cha bulira, ahol elvileg sok ismerőssel futhatunk össze, közel is van, legyen ez.  

Beültünk az autóba, és irány a belváros. Leparkoltunk, és sétáltunk a Margit szigetre, kéz a kézben, egymást átölelve, vihogtunk, és élveztük egymás társaságát.  Sajnos a buli viszont rossz volt, én legalább is idegenül éreztem magam, és furcsa volt, hogy néhány évvel ezelőtt egy ilyen buliban otthon voltam, ma pedig ennyire idegen. Kornél sem repesett sem a helytől, sem a hangulattól, a zene viszont kifogástalan volt. Némi alkohol elfogyasztása után összefutottunk néhány régi ismerőssel, és elkészült annak a közös képünknek az eredetije, ami a Nóra első részének borítója lett. Életünk első, közös, nyilvános fényképe, és ezen is csak részletek látszanak belőlünk. Amikor ez a kép készült, lövésem sem volt, hogy a könyvem borítóján fogom viszont látni, és emléke marad egy csodás éjszakának. Mert ugyan a buli csapnivaló volt, de mi tettünk róla, hogy az éjszaka hátralévő része kellemes, emlékezetes, és erotikáival túlfűtött legyen.  Csak az a kurva másnap ne lenne, mert percek kérdése, és ő már itt sem lesz, és a ma estét már egy másik nő ágyában tölti.  

Érdekbarátságok Fura dolog az, amikor már abban az állapotban vagyok, hogy épül a váram, látom a csúcsot is, akkor a környezetem számára érdekes és értékes vagyok.  Mindenki hozzám fordul tanácsért és segítségért, akár anyagilag is. Viszont amikor én vagyok rossz passzban, akkor valahogy mindenki elfordul tőlem. és úgy tesznek, mintha nem is léteznék.  Amíg Mallorcán éltem és írtam a Nóra 1-et, nagyon érdekes voltam az itthoniak számára. Alig várták, hogy hazaérjek. Ám, ahogy megérkeztem, értékemet veszítettem, és kevés kivétellel, valahogy mindenki olyan szörnyen elfoglalt lett. Tehát most, hogy ismét várat építek, és segítségre lenne szükségem, valahogy senkitől se kapom meg! Azzal nem vagyok előrébb, hogy „majd úgyis megoldódik”. Köszi, ezt én is tudom, csak az nem mindegy, hogyan és mikor. Ezek a szituk arra jók, hogy a közmondás is tartja, hogy bajban ismerszik meg a barát.  Én, amikor segítek bárkinek is, azt önzetlenül teszem, azért, mert megtehetem, és azért, mert jólesik, azért mert, tudom milyen padlón lenni. Viszont most, amikor én szorulok segítségre, mindenki a szélrózsa minden arányába rohan. Hetekig még csak meg se kérdezik, hogy vagyok?  

Augusztus 20.  

Tűzijátékot néztünk a házunk tetejéről Kornéllal, majd elmentünk kocsmatúrára. A kocsmatúra azt jelenti, hogy elindulunk sétálni valamerre, és az útközben lévő kocsmákban mindenhol iszunk egyet, majd megyünk tovább. A végére azt se tudtuk hol vagyunk, de sikerült berúgni rendesen. Majd kalandok árán, de hazajutottunk.  Rutinszerűen szexeltünk, csak ez már közel sem volt olyan jó, mint a hazaérkezésem éjszakáján, mert ez Kornél számára csak kínálkozó alkalom volt, amit nem hagyott ki! Nem volt velem teljesen, én meg ezt hamar megérzem. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ha ez a pasi iszik, akkor azt csinálok vele, amit csak akarok, de nekem ez nem tetszik.! Ma velem, holnap mással, holnapután pedig ki tudja hol és kivel. Kiábrándító, mert ebben benne van egy jellem, ami egyre kevésbé tetszik nekem.  Már nem jó nézni ezt a filmet.  Majd néhány nappal később Kornél nagy mosollyal bejelentette, hogy összejött azzal a lánnyal, akivel sok éve már macska, egér játékot játszanak. Nos, ez a mondat mély csalódást váltottak ki belőlem, és kiszakadt a számon: – Te normális vagy, mit csinálsz?  Ahogy kimondtam, azt is tudtam, hogy nincs jogom véleményt alkotni, mert ez az ő élete, és az ő döntése.  Egyet tudok csinálni, elfogadom, és ehhez mérten kezelem a kettőnk barátságát. Megfogadtam, hogy sohasem alkotok véleményt erről, ez Kornél ügye.  

Elmúlt a nyár Hazajöttem két hétre, hogy kiadót találjak a könyvemnek, vagy legalább félig sínre tegyem, aztán megyek vissza munkát keresni.  Az első két hét viharosan és nagyon gyorsan eltelt itthon, de érdemi dologra nem jutottam a könyvvel. Úgy véltem, hogy van segítségem a kiadást illetően, de sajnos az utolsó pillanatban kiderült, hogy csak magamra számíthatok. Ezek után pedig nem akartam befejezni azt, amit elkezdtem. Úgy döntöttem, hogy addig nem megyek vissza a szigetre, amíg kiadót nem találok. A kinti lakásom tulajdonosának jeleztem, hogy még legalább két hétig maradnom kell itthon, de még nem aggódtam, mert a lakást kifizettem egész hónapra.  Tulajdonképpen a kiadót pár nap alatt meg is találtam, és saját költségükre ki is adnák a könyvemet, ha átmegy a rostákon. Kérik a kéziratot, amit egy előolvasó elolvas.  Ez általában tíz oldal az elejéről, huszonöt a közepéről, és a végéről ismét tíz oldal. Ha ennyiből kiderül, hogy miről szól a könyv, és még érdekes is, akkor kerül a kiadó igazgatóhelyettese elé, s majd valaki teljes egészében el fogja olvasni. Na, most ez sajnos idő. Nekem kb. egy hónapot mondtak, és türelmet kérnek, ne is zaklassam őket kérdésekkel, majd jelentkeznek.  Elvileg ekkor már akár vissza is mehettem volna Mallorcára, de sem lelkivilágom sem erőm, sem semmim nem volt ahhoz, hogy felüljek egy gépre. Vártam valamire, csak nem tudtam, hogy mire! A kinti lakásom történetét majd később mesélem el. 

Egész egyszerűen úgy alakult, hogy nem tudtam, de már nem is akartam visszamenni. Tény, hogy itthon sem voltam sokkal jobban, de nem voltam egyedül, voltak teendőim, és azok nekem nagyon fontosak voltak, egyre fontosabbak.  Eltelt ismét két hét, és a kiadótól kaptam egy levelet, mely szerint a könyv nagyon tetszik nekik, örülnek, hogy kiadhatják, csak lennének apróbb változtatások, amiket szeretnék, ha kijavítanék, vagy átírnék, majd ezek után ismét küldjem vissza, és átnézik. Ha rendben van minden, akkor kiadásra kerül, de azt, hogy mikor, nem tudtam meg, holott többször is kérdeztem. Az együttműködési szerződés pedig annyira egyoldalú volt az ő javukra, hogy az már durva. Egy szót sem lehet benne változtatni, kell vagy sem? Aláírod, vagy sem?  Ki az a hülye, aki élete első könyvénél nem esik bele abba a csapdába, hogy egy fillérjébe sem kerül a kiadás, a promó, a reklám és egyebek, hanem mindent megcsinálnak helyette, és még pénzt is kap! Igen ám, csak a legfontosabb részletek a szerződésben nincsenek, és a konkrét kérdésekre sem kapok választ! Én azt tökéletesen értem, hogy egy kiadónak én egy senki vagyok, egy ügyfél, aki személytelen marad, mert sosem találkozunk személyesen, ez nem Amerika! Örüljek neki, hogy egyáltalán elsőkönyves szerző létemre szóba állnak velem, mert ez már önmagában nagyon nagy szó! 

Telt az idő, és majdnem karácsony is lett. Minden változtatást megcsináltam, ahogy a kiadó kérte, fülszöveg, reklámszöveg, kész könyvborító, tördelve, teljesen nyomdakészre összeállítva, mert ők ezzel nem foglalkoznak. November elején leadtam, határidő előtt jóval, és kis natívan azt gondoltam, hogy karácsony előtt meg is jelenik a könyvem.  Teltek a hetek, de semmi válasz a kiadótól. Így írtam egy kedves, érdeklődő levelet, és ismét megkérdeztem, hogy mikor jelenik meg a könyv, talán még decemberben, ha ilyen hirtelen bekértek tőlem készre mindent?  Erre kaptam egy olyan választ, hogy alig kaptam levegőt.  A kész anyag azért kellett, hogy a jövő évi tervezetükbe beletegyék. Szó sem volt róla, hogy a könyvem megjelenik az idén, majd 2012 első vagy második félévében valamikor. Mi van? Ezerszer megkérdeztem, hogy mikorra számítsak a kiadásra, de sosem kaptam rá választ. Ha ezt velem akkor, és ott rögtön közlik, akkor vagy elfogadom, vagy keresek egy másik kiadót! De hogy másfél év kelljen egy könyvkiadáshoz amikor mindent én készítek elő, ők nyomják és promótálják az nem másfél év! Ma meg már bőven tudom, hogy mennyi idő kell hozzá, kb. hat hónap. De ha mégis másfél évig tart, akkor ezt miért nem közlik, pláne, ha kérdezem többször is!  Szóval elszakadt a cérnám, és átverve éreztem magam, nem volt korrekt a kiadó. Elővettem a szerződést, és kerestem benne olyan dolgokat, amik a másfél évre utalnak, csak én nem olvastam el, mondjuk ez azért hülyeség, mert odafigyelek a szerződésekre. Az aláírásnál mégis hibáztam, mert volt benne egy olyan passzus, hogy a kiadó bárkinek odaadhatja a kéziratomat, akár egy másik kiadónak is. Igen, ezzel tisztában voltam, amikor aláírtam, de szolgáljon mentségemre az, hogy semmit sem vágtam akkor még a könyvkiadásból, és egy tájékozatlan író simán aláír egy ilyet. Tehát most amikor újra olvastam a szerződést, ezen a mondaton nagyon megakadt a szemem, és felébredt bennem az aggodalom, hogy mi van, ha egy másik kiadónak úgy adják oda a kéziratomat, hogy én arról nem is tudok, és mondjuk Németországban sikeres lesz.  

Szép lassan napról napra elkezdett értékesebb lenni számomra a könyv. Amikor teljesen készen voltam vele, gyorsan levédettem az Artisjusnál, így ha bárki kiadná a tudtom nélkül, vagy felhasználna belőle ötleteket könyvhöz vagy filmhez, pereskedhessek. Túl nagy meló volt ez nekem ahhoz, hogy megadjam az esélyét a lopásra, vagy koppintásra! Sajnos ma ilyen világot élünk, senkiben sem bízhatunk meg. Ezek szerint egy kiadóban sem?  Teljesen elbizonytalanodtam, és elkezdtem azon agyalni, hogyan adjam ki a könyvemet más módon, de kiadó nélkül. Az is kiderült a végére, hogy a könyv árából filléreket adnak, és majd valamikor másfél évente kifizetnek. Sosem fogok kapni egy havi elszámolást mailen, hogy hány darab könyvet adtak el nekem.  Semmiről sem kell beszámolniuk felém, és még arra sem válaszoltak, hogy valaha lesz-e könyvbemutatóm valamelyik könyvesboltban.  

Anyukám eközben szeretett volna karácsonyra meglepni engem valami okos könyvvel, amit az íráshoz is tudok hasznosítani. Leült a net elé, és keresgetni kezdett írással foglalkozó könyvek között. Így akadt egy miskolci nyomdára, amely kiadó is egyben, és kis példányszámú szerzői könyvek elkészítésével és reklámozásával foglalkozik. Akkor indult egy e-mailes kurzusuk arról, hogy előnyösebb magánkiadásban könyvet kiadni, mint egy kiadóval.  Mire a hírlevelek végére értem, már biztos voltam benne, hogy fel akarom bontani a szerződést a kiadóval. Én akarok foglalkozni a könyvem kiadásával és értékesítésével, csak azt nem tudtam hogyan fogok megszabadulni a kiadótól, jogi hercehurca nélkül.  Megkértem egy ügyvéd ismerősömet, hogy olvassa át a szerződést és nézze meg, hogy van-e bármi akadálya, vagy következménye annak, hogy én ezt a szerződést felmondjam? A választ hamar megkaptam, annyi volt, hogy nyugodtan felmondhatom, hivatkozzak személyes okokra.  Azzal a lendülettel már írtam is a levelet a kiadó igazgató nőjének. Rövid volt, tömör, kedves, de határozott. Közöltem, hogy személyes okokra való hivatkozással szeretném a köztünk lévő szerződést a lehető leggyorsabban megszüntetni. Megértését előre is megköszönöm!